Szombaton végre vége lett a találgatásoknak, a jól értesültek tuti infóinak. Maga a gazdasági miniszter jelentette be a jövő évi költségvetés benyújtásakor, hogy 25-30 ezres leépítés – ez egy kisváros lélekszáma - lesz a kormányzati szférában: 5 százalékos mínusz a minisztériumokban, 10 százalék a háttérintézményeknél.
De hadd idézzek az origo.hu hírportál cikkéből. „Matolcsy szerint egyébként is van egy természetes létszámcsökkenés a közszférában, és hozzátette, arra számítanak, hogy a munka nélkül maradó embereket magáncégek foglalkoztatni fogják.”
A leépítésekkel kapcsolatban mindig azt mondom: ha egy munkára kettő helyett egy ember elég és a rosszabbul dolgozót küldi el a vezetés, ez teljesen jogos és ésszerű lépés. Ráadásul sok ismerősömtől hallom, kevesebb emberrel is meg lehetne oldani a munkát a minisztériumokban. A fő gond, hogy nem egyenletes a terhelés. Vannak, akik rengeteget dolgoznak, mert speciális tudás birtokában vannak. És akadnak, akik már munkakezdéskor visszafelé számolják az időt.
A tömeges közszférás kirúgások jogosságával kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok. Valóban a rosszabbul dolgozó talpára kötnek útilaput? Ennek megállapítására egy alapos teljesítményértékelési rendszer szükségeltetik, ami nincsen, illetve ami van, az erre totálisan alkalmatlan. Szetey Gábor személyügyi államtitkár próbált valamit bevezetni még a Gyurcsány-kormány alatt, de a politika elkaszálta a tervét.
Egy minisztériumban dolgozó barátomtól tudom, hogy az egyes egységeknél vannak úgynevezett „listázók”. Így hívják a kirúgandók nevét összeállító „mumosokat”. Ha nincs kontaktod hozzá, akkor csak folyosói pletykákból vagy a közlés pillanatában tudhatod meg, hogy széna vagy szalma. Pokolian nehéz lehet így bemenni a munkahelyre. Főleg, ha nem kapsz visszajelzést a munkádról és nem vagy a „listázó” ismerőse. Ismerek olyan háttérintézményt, amelybe hetek óta gyomorgöccsel járnak be dolgozni, a korábbi oldott hangulat a múlté.
Szóval izgalmas és drámai hetek várnak a minisztériumi és háttérintézményi dolgozókra. Hogy ne csak a veszélyekről, hanem az esélyekről írjak, néhány tanács azoknak, akiket utolér a végzet. Matolcsy György fentebb idézett nyilatkozata szerint őket nagyrészt felszívja a versenyszféra. Valóban?
Közszférából kirúgott álláskeresőként abból induljunk ki, hogy a versenyszféra gyanakodva fog ránk tekinteni. Rengeteg jogos vagy túlzott előítélet él a minisztériumokban szocializálódott álláskeresőkkel szemben. Ezt sajnos el kell fogadni, azonban ha állásinterjúra eljutunk, akkor a HR-est ennek az ellenkezőjéről meg lehet győzni.
1. Talán a legjobb esélyekkel azok indulnak, akik a versenyszférában is betölthető munkakört végeztek és még nyelvet is beszélnek. Ilyen például a könyvelő, a HR-es, a PR-munkatárs, az EU-referens. Ha van megfelelő szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere (PR-esnél például újságírók ismerete, könyvelőnél szakmai tudás, EU-referensnél az erős nyelvtudás vagy az uniós tudás pályázatíró céghez jelentkezve), lehetséges a zökkenőmentes váltás.
2. Vezetői posztról távozva kapcsolatrendszer kell a megfelelő szintű elhelyezkedéshez. Ebben az esetben kevés esélyét látom az álláshirdetésre pályázásos megoldásnak. Ők korábban kirúgott főnökeik farvizén próbálhatnak új munkát találni.
3. Nincsenek rossz helyzetben azok a szinte pályakezdők, akik 1-2 évet töltöttek minisztériumnál. Ez még kevés idő arra, hogy vérükbe ivódjanak rossz munkareflexek és megpecsételje őket a versenyszféra. Ha van nyelvtudás, motiváció, lelkesedés, könnyebb lehet számukra a továbblépés.
4. A legnehezebbnek azoknak az esélyeit látom, akik 20-30 évet lehúztak egy minisztériumban, például adminisztratív munkakörben, nem képezték magukat, nincsenek tisztában a versenyszféra elvárásaival, gyengék önmenedzselésben, nem igazán proaktívak, hiányzik belőlük a szolgáltatói attitűd és a projektszemlélet. Nem reménytelen, de fel kell kötni…
Amint látható, lesznek olyanok, akiket nem fog felszívni a versenyszféra. Igazából egy-egy ilyen leépítéshez olyan állami munkaközvetítői rendszer szükségeltetik, amelyik felkészíti a munkanélkülieket a versenyszféra elvárásaira. Vannak jó példák (például a budapesti Álláskeresők Klubja). A fő gondot azonban ott látom, hogy az állami „karrier-tanácsadóknak” sok esetben nincs versenyszférás tapasztalata vagy ha van, az tíz évvel korábbi.
Csak drukkolni tudok, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyen maradjanak. Akiknek pedig menniük kell, remélem, találnak valamilyen munkát. Ha van infóm közszférás sorsokról, feltétlenül beszámolok.
A legfontosabb minden ex-közszférás álláskeresőnek. Tanulják meg a pályázási technikákat (cv, kísérőlevél, interjúra készülés stb.), mert ez viszonylag könnyen elsajátítható. Ennek hiányában még nehezebb lesz a munkához jutás. Ha pedig anyagilag megengedhetjük, a kirúgás után azonnal iratkozzunk be nyelvtanfolyamra. Közösségbe kerülünk és hasznosan töltjük az időt. Egyelőre ennyi.
